Rendkívüli nyitvatartás a NAV-nál az szja-bevallás miatt

Keddtől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) központi ügyfélszolgálatai rendkívüli, hosszabbított nyitvatartással várják ügyfeleiket. A személyijövedelemadó (szja)-bevallás közelgő határideje miatt a személyes ügyintézés mellett az adóhivatal még hétvégén is telefonos segítséget nyújt – tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.

Tállai András közölte: a NAV ügyfélszolgálatait az első negyedévben 800 ezren keresték fel. A napi átlagban 12-13 ezres ügyfélforgalom a bevallási határidő közeledtével megduplázódik. A rendkívüli nyitvatartás célja, hogy a felmerülő kérdésekre, a lehető legrövidebb időn mindenki választ kaphasson – emelte ki az államtitkár. Keddtől a NAV központi ügyfélszolgálatai hétköznaponként reggel fél kilenctől este hatig tartanak nyitva – a következő két péntek kivételével, amikor 11.30-ig várják az ügyfeleket. A NAV vezetőjének tájékoztatása szerint az év első három hónapjában mintegy 270 ezer hívás érkezett. Márciusban az előző év azonos időszakához képest 40 százalékkal nőtt a telefonon segítséget kérők száma. Tekintettel arra, hogy a telefonos tájékoztatás biztosítja a legkényelmesebb és leggyorsabb segítséget a bevallási tervezet átnézésekor és esetleges kiegészítésekor, Tállai András arra kérte a NAV munkatársait, hogy hétvégén is álljanak rendelkezésre, segítsenek, és válaszoljanak a telefonon beérkező kérdésekre – tudatták.

Az úgynevezett Általános Tájékoztató Rendszer – amely a 06-40/42-42-42-es telefonszámon érhető el – munkatársai május 2-től május 22-ig munkanapokon 8:30-tól 18:00 óráig, hétvégenként 8:30-tól 13:30-ig fogadják a személyi jövedelemadózással kapcsolatos kérdéseket. Mintegy 3,8 millió magánszemélynek készített bevallási tervezetet az adóhivatal, amely a legegyszerűbben ügyfélkapun keresztül érhető el. Az ügyfélszolgálatra betérőknek ezért érdemes megfontolniuk az ügyfélkapunyitást, mivel a regisztráció mindössze néhány percig tart – javasolta Tállai András.

Ismertetése szerint csak idén februárban és márciusban több mint 150 ezren nyitottak ügyfélkaput, így már 2,7 millióan érhetik el egyetlen kattintással az e-szja teljes szolgáltatását. Ügyfélkapuval szükség esetén egyszerűen módosítható, kiegészíthető a NAV által készített szja-bevallási tervezet, illetve az szja 1+1 százalékának felajánlásáról is néhány kattintással lehet rendelkezni. Szja-bevallással kapcsolatos ügyintézésre, általános tájékoztatásra, ügyfélkapunyitásra időpontot is lehet foglalni a NAV központi ügyfélszolgálataira az interneten, ez lehetőséget ad arra, hogy az ügyfelek sorban állás nélkül intézzék adóügyeiket – közölte az államtitkár.

Forrás: MTI

 

Kétszázezer tonna mezőgazdasági melléktermék felvásárlását tervezi idén a pécsi erőmű

Kétszázezer tonna mezőgazdasági melléktermék felvásárlását tervezi idén is a pécsi erőművet üzemeltető Pannonpower – közölte a Veolia Energia Magyarország csoporthoz tartozó vállalat hétfőn az MTI-vel. A cég ebben az évben is többségében a térség agrárvállalkozóitól szerzi be a Pécsen működő biomassza-tüzelésű erőmű működtetéséhez szükséges tüzelőanyagokat, mintegy 3,5 milliárd forintért.

A mezőgazdasági melléktermékek hasznosítása mintegy 31 ezer 500 lakást és 450 közintézmény hőigényének kielégítését segíti, a kogenerációs – azaz egyszerre villamos- és hőenergiát is előállító – erőmű emellett mintegy 220 gigawattóra villamosenergiát is előállít évente. Tájékoztatásuk szerint, mivel a biomassza-tüzelés szén-dioxid-semleges technológia, a szalmatüzelésű erőmű évente több mint 150 ezer tonna szén-dioxid kibocsátását váltja ki.

Forrás: MTI

Több mint félmillárd forintos pulykatakarmányozási kutatás-fejlesztésbe kezd a sásdi Y Takarmányipari Kft.

Csaknem 560 millió forintból pulykatakarmányozással kapcsolatos kutatás-fejlesztésbe kezd a sásdi központú Y Takarmányipari Kft. – közölte a baromfitáp-előállítással foglalkozó cég az MTI-vel.

A mágocsi üzemében 50 embert foglalkoztató, évi 68 ezer tonna takarmányt előállító vállalat ügyvezetője, Horváth Lajos elmondta: a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretében mintegy 260 millió forinttal támogatott kutatásuk célja komplex technológia kidolgozása a pulykák tartása során fellépő érkatasztrófák megelőzésére, gyógyítására. A hízópulyka állományokban előforduló aorta- és veseartéria repedés miatt bekövetkező elhullás rontja a pulykahús-termelés gazdaságosságát, okai pedig nem teljes körűen ismertek. A Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara takarmányozástani tanszékének bevonásával megvalósuló kutatás során különféle természetes adalékanyagok kikísérletezésével, azok felhasználásával gyártott takarmányok különböző nagyságú állományokon történő tesztelésével, később alkalmazásával kívánják megelőzni e betegségeket – tette hozzá az ügyvezető.

A fejlesztés keretében a Y Takarmányipari Kft. mágocsi takarmánykeverő üzemében gyártják le a projekt kísérleti takarmányait, majd azokat a kísérleti- és kontrollállományok hízlalására, tesztüzemi körülmények közötti alkalmazására is használni fogják. A magyar tulajdonú Y Takarmányipari Kft. jogelődjét 1991-ben alapították: az akkor még csak táp- és élőállat-kereskedéssel foglalkozó társaság 2007-ben kezdte meg mágocsi keverő üzemében saját receptúra alapján a tápgyártást. A cég több mint hetven – főként a Dél-Dunántúlon működő – partnerének gyárt és szállít pulyka-, valamint broiler-tápot.

Horváth Lajos az MTI érdeklődésére közölte: a cég 2015-ben 10,9 milliárd, tavaly 9,4 milliárd forintos árbevételt ért el, a csökkenést egy cégszétválás eredményezte. Adózás előtti eredményük tavalyelőtt 668 millió forint volt, 2016-ben pedig 650 millió forint várható – tette hozzá.

Forrás: MTI

 

A medvehagyma gyűjtésének szabályira hívja fel a figyelmet a Nébih

A medvehagyma gyűjtése engedélyhez kötött, és mivel élelmiszernek minősül, ezért árusításkor ugyanazok az általános jelölési, nyomon követési előírások vonatkoznak rá, mint a termesztett zöldségekre, gyümölcsökre – hívta fel a figyelmet a  Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Saját felhasználásra medvehagymát (vadfokhagyma) a március vége és április eleje közötti gyűjtési szezonban, állami erdőben napi 2 kilogrammig bárki szedhet, azonban árusításra gyűjteni kizárólag az erdő kezelőjének vagy tulajdonosának engedélyével szabad. A Nébih felhívta a figyelmet arra is, hogy a medvehagyma levelei könnyen összetéveszthetőek a mérgező gyöngyvirágéval, a levek megdörzsölése után azonban eltérő illatuk segíthet az azonosításban.

Az érdeklődők a erdőterületek besorolásáról a Nebih erdőtérképén tájékozódhatnak: erdoterkep.nebih.gov.hu. A medvehagyma árusítása során fel kell tüntetni a gyűjtő vagy a forgalmazó nevét és címét, az áru megnevezését, a származási országát és valamilyen, a tétel azonosítására alkalmas adatot, például a csomagolás vagy a szedés idejét – áll a közleményben.

Mivel sok az illegálisan gyűjtött vagy importált áru, ezért a hivatal azt tanácsolja a vásárlás előtt a vevők ellenőrizzék a csomagolást.

Forrás: MTI

Bővítette termelési kapacitását a szigetvári Iron-tech Zrt.

A szigetvári Iron-tech Zrt. csaknem 440 millió forintos európai uniós forrásból bővítette termelési kapacitását – közölte a vállalat az MTI-vel.

Az 1999-ben alapított, fémmegmunkálással és alkatrészgyártással foglalkozó, három telephelyén mintegy kétszáz embert foglalkoztató magyar tulajdonú cég közleményében azt írta: a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programból finanszírozott beruházás célja a vállalkozás autóipari és gépipari részlegének technológiai fejlesztése volt. A projekt nyomán 22 új munkahely jött létre és 14 csúcsminőségű gépet – köztük CNC függőleges megmunkáló központot és esztergát, precíziós CNC palástköszörű-gépet, valamint kontúrmérő berendezést szereztek be – részletezték. A közlemény szerint a fejlesztésnek köszönhetően új gépipari termékek, személygépkocsi-alkatrészek gyártását kezdhette meg a vállalkozás, amely így fokozni tudja beszállítói tevékenységét. Az Iron-tech Zrt. a Denso Magyarország Kft., a Bosch cégcsoport és a Knorr-Bremse cégcsoport beszállítója – tették hozzá.

A fejlesztés hatására lehetőség nyílt a kor követelményeinek megfelelő gépgyártásra, így a vállalkozás lépést tud tartani a gépipar és autóipar technológiai fejlődésével – hangsúlyozták a közleményben. Bocskor Tibor igazgató az MTI érdeklődésére közölte: a cég 2015-ben csaknem 2,5 milliárd, tavaly pedig több mint 2,6 milliárd forintos nettó árbevételt ért el. Nettó eredményük tavalyelőtt 331 millió, 2016-ban pedig 360 millió forint volt.

Forrás: MTI

Több mint egymilliárdból fejlesztik a pécsi városközpont déli részét

Több mint egymilliárd forintos európai uniós forrásból fejlesztik a pécsi városközpont déli részén található Centrum-parkolót, és felújítják a szomszédságában lévő, jelenleg használaton kívüli Ifjúsági Házat – tájékoztatta a baranyai megyeszékhely önkormányzata az MTI-t. A közlemény a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) finanszírozott projektről az írta: a jelenleg zúzalékfelületű parkolót szilárd burkolattal látják el, csapadékvíz-elvezetést építenek ki, olajfogókat és növényeket telepítenek, korszerűsítik a közvilágítást, valamint akadálymentes parkolóhelyeket és két elektromos töltőállomást is kialakítanak.

Az egykori Centrum áruház épületének déli oldalán mintegy 900 négyzetméteres területet parkosítanak, ahova utcabútorokat is elhelyeznek. A szomszédos, korábban közösségi térként funkcionáló és kulturális eseményeknek otthont adó Ifjúsági Ház épületét felújítják, majd a tervek szerint magánvállalkozásoknak adják bérbe – írták. Hozzátették, hogy szükség esetén megerősítik az épület tartószerkezetét, és egy vagy két szinttel bővítik. Kicserélik a homlokzati nyílászárókat, a külső szigetelést, a gépészeti rendszert, valamint irodahelyiségeket és szociális blokkokat alakítanak ki.

“A terület rendezése, fejlesztése kulcsfontosságú a város számára” – idézték az írásos összegzésben Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármestert, aki arra is kitért, hogy a környezet rendezésével a terület új arculatot kap, vonzóbbá válik a kereskedelem számára, valamint pihenésre, rekreációra is lehetőséget kínál majd. Az önkormányzat az MTI kérdésére arról számolt be, hogy egyelőre a tervező kiválasztása zajlik, a kivitelezési közbeszerzési eljárás ősszel, a kivitelezés pedig jövőre kezdődhet meg.

Forrás: MTI

Fejlesztik a Mecsekoldal úthálózatát

Egymilliárd forintos központi költségvetési forrásból fejlesztik a pécsi Mecsekoldal városrész jelenleg igen zsúfolt úthálózatát – jelentette be Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester és Csizi Péter, a terület fideszes országgyűlési képviselője pénteken sajtótájékoztatón. Páva Zsolt közölte: a beruházás keretében új útburkolatot kap az északi városrész legfontosabb közlekedési tengelyét jelentő Angster József utca, a Surányi Miklós és a Magaslati út mintegy négy kilométer hosszúságú szakasza. Csaknem 500 méter hosszúságú új összekötő út is épül, amely a Bálicsi útból kiindulva, a Rókus-dombot átszelve csatlakozik a Petőfi Sándor utca, az Alkotmány utca és a Kodály Zoltán utca találkozásánál lévő körforgalomhoz – tette hozzá.

A fejlesztés szükségességére kitérve felidézte: régóta problémát jelent a városrészben élők számára a reggel és délután tapasztalható közlekedési zsúfoltság. Ismertetése szerint a Mecsekoldalban ezer háztartásra ötszáz-hatszáz gépkocsi jut, szemben a háromszáz autót jelentő átlaggal. Csizi Péter hangsúlyozta: az érintett szakaszok áteresztőpontjainak szélesítésével is járó beruházás egy éven belül befejeződhet. A magyar kormány januárban döntött az ehhez szükséges állami forrás biztosításáról, amely a baranyai megyeszékhely rendelkezésére áll, jelenleg már zajlik a keretközbeszerzés – közölte.

Az eseményen elhangzott, hogy a fejlesztések következtében javul és gyorsul majd a mintegy 25 ezer lakosú Mecsekoldal és a város többi része közötti autóforgalom.

Forrás: MTI

Több ezer kft. szűnhet meg a törzstőkeemelés elmulasztása miatt

Több ezer korlátolt felelősségű társaság (kft.) szűnhet meg a március 15-éig esedékes törzstőkeemelés elmulasztása miatt – mondta a Fővárosi Törvényszék szóvivője az MTI-nek.

Madarasi Anna közölte: a három éve hatályba lépett új polgári törvénykönyv (Ptk.) rendelkezéseivel összhangba kell hozni a cégek létesítő okiratát. Eredetileg ez a határidő tavaly járt le volna le, de a jogalkotó további egy évet biztosított a kft.-knek e kötelezettség teljesítésére – emlékeztetett. A törvény nemcsak a létesítő okirat összehangolását írja elő az új magánjogi kódexszel március 15-éig, hanem a törzstőke 500 ezer forintról 3 millióra emelését is. Ha a társaság a tőkeemelés feltételeit nem tudja biztosítani, ugyanezen időpontig döntenie kell a cég átalakulásáról. Ezeket a változásbejegyzési kérelmeket pedig harminc napon belül, azaz legkésőbb április 14-éig kell jogi képviselő útján elektronikusan benyújtani a cégbírósághoz – mondta a szóvivő.

A fővárosban mintegy 60 ezer kft. teljesítette már ezt a kötelezettséget, és még mintegy 28 ezer lehet, amelynek törzstőkeemelésre van szüksége ahhoz, hogy 2017. március 15. után is törvényesen működjön. Amely cégek ezt elmulasztják, azok ellen hivatalból törvényességi felügyeleti eljárás indítható. A kft.-k a fokozatosság elvét betartva előbb felhívásra, majd 100 ezertől 10 millió forintig terjedő, mérlegeléssel megállapított pénzbírságra számíthatnak – figyelmeztetett Madarasi Anna. A kötelezettség késedelmes teljesítése esetén igazolási kérelmet lehet benyújtani a cégbírósághoz – tette hozzá.
Ha mindez eredménytelen marad, akkor végső esetben megszüntethetik a jogsértő módon működő céget. 2016-ban a kft.-ket terhelő kötelezettség teljesítése nem okozott fennakadást a cégbíróság munkájában, és előreláthatólag az idei határidő sem fog – jegyezte meg a szóvivő.

A cég megszüntetésének egyik módja lehet a végelszámolás, amelyet maga a cég kezdeményez, a másik a cégbíróság által indított kényszertörlés. Az utóbbi években a cégek többsége már ilyen módon szűnt meg. A szóvivő szerint ebből feltételezhető, hogy sok ezres nagyságrendben lehetnek olyan kényszervállalkozások a fővárosban, amelyek nem végeznek gazdasági tevékenységet, és a vezetőiket, tulajdonosaikat nem is foglalkoztatja cégük jogi sorsa. E vállalkozások kiszűrése javítja a gazdasági élet átláthatóságát, kiszámíthatóságát – emelte ki a Madarasi Anna. Hozzátette: a kft.-k törzstőkeemelését előíró rendelkezések célja szintén a gazdasági élet megtisztítása, a hitelezők védelme, annak elősegítése, hogy tőkeerős szerződő partnerek közötti teherbíró gazdasági kapcsolatok jöjjenek létre, olyanok vállalkozzanak, akiknek van is rá tőkéjük. A szóvivő arra hívta fel a figyelmet, hogy a törvényi előírások elmulasztása miatti szankciók nemcsak a cégeket, hanem közvetlenül a törvényes képviselőiket is sújthatják. Aki például tartozást maga után hagyó, kényszertörléssel megszűnt cégben volt vezető tisztségviselő vagy többségi tulajdonos, azt öt évre eltilthatják a cégvezetéstől vagy gazdasági társaságban való többségi tulajdonszerzéstől, egyszemélyes társaság alapítástól.

Forrás: MTI

Pécsi Csokoládé Karnevál

Tizennyolc kiállítóval és mintegy húsz, a többi között szakmai- és gyermekprogrammal várja látogatóit a hétvégén a Pécsi Csokoládé Karnevál, amelyet ötödik alkalommal rendeznek meg a Zsolnay Kulturális Negyedben. A látogatók az ország minden részéből érkező kézműves manufaktúrák csokoládékészítőivel találkozhatnak. A csokoládévásár mellett ehető látványosságok, csokiszökőkút, szakmai előadások, bonbonkészítő bemutató és sok kóstoló várja látogatókat – közölték a szervezők az MTI-vel. A gyerekek műhelyfoglalkozásokon vehetnek részt és animációs játékokat is kipróbálhatnak. A mesesarokban L. Molnár Edit pécsi írónő saját meséit olvassa fel.

A karneválon öt szakmai előadást is tartanak, amelyeken megjelennek a legnépszerűbb édesség tudományos vonatkozásai, köztük a fenntartható kakaótermesztés és csokoládékészítés kérdései, valamint a csokoládé helye az egészséges táplálkozásban. A program kapcsolódik az alapításának idén 650. évfordulóját ünneplő Pécsi Tudományegyetem (PTE) jubileumi eseményeihez. A karnevál legizgalmasabb látványosságának ígérkezik a 30 kilogramm csokoládéból kifaragott 6-os, 5-ös és 0-ás számjegy, amelyek a helyszínen készülnek el. A rendezvény vendége lesz még az egyetem 3D-projektje, amelynek képviselői kiállítást szerveznek a Kemence Galériában. A helyszínen működő 3D-nyomtatóval csokoládéformaként használható műanyagot fognak nyomtatni.

A karnevál ideje alatt Lokodi Ákos kreatív séf a látogatók előtt készíti el csokoládés ételeit, amelyeket az érdekelődők el is fogyaszthatnak.

Mosonyi Éva csokoládékészítő, a karnevál szervezője korábban jelezte: a rendezvényen mutatják be az új, ízig-vérig pécsi csokoládéjukat, amely kilenc, 70 százalékos étcsokoládéból készült mozaikból áll, csomagolása pedig puzzle-szerűen a Széchenyi teret mintázza. A karnevál ingyenesen látogatható, ugyanakkor a szakmai programok regisztrációhoz kötöttek. Ezekre regisztrálni az esemény Facebook-oldalán található űrlap kitöltésével lehet – hívták fel a figyelmet a szervezők.

Forrás: MTI

i > V. Pécsi Csokoládé Karnevál, Facebook
i > CsokoLáda

 

Negyven tonna kidobott fenyőfát égetnek el a pécsi erőműben

A karácsonyi ünnepek után kidobott mintegy negyven tonna fenyőfát égetnek el idén a pécsi erőműben – tájékoztatta a Veolia Energia Magyarország Zrt. csoporthoz tartozó Pannonpower csütörtökön az MTI-t. A közleményben azt írták, a pécsi városüzemeltetési feladatokat ellátó Biokom Nonprofit Kft. által összeggyűjtött első szállítmányok már beérkeztek az erőműhöz.

A karácsonyi fenyőfák eltüzelése évek óta gyakorlat a baranyai megyeszékhelyen, mert a nagy mennyiségben keletkező hulladék nem komposztálható, a lerakókban pedig nagy helyet foglalna el. A Pannonpower kiemelte, hogy a fenyőfák eltakarítása komoly problémát jelent a nagyobb településeken, a cég programja azonban fenntartható megoldást kínál a városüzemeltetés és a lakosság számára. A fenyőket mobil aprítógép segítségével dolgozzák fel, és más tüzelőanyagokkal, erdei aprítékkal, faipari és mezőgazdasági melléktermékekkel vegyítik, hogy a gyantatartalma ne okozzon üzemeltetési nehézségeket a kazánban.

A pécsi erőmű két, hő- és villamos energia előállítására egyaránt alkalmas biomassza blokkjával 31 ezer háztartás, 450 közintézmény, valamint egyéb fogyasztó távhő- és melegvízellátását biztosítja a Dunántúl legnagyobb városában. A közlemény kitért arra is, hogy a fővárosi után a pécsi a legnagyobb egybefüggő távfűtési hálózat Magyarországon, amelynek kiszolgálása érdekében minden évben több mint 10 milliárd forintot költ helyben előállított tüzelőanyagra a Pannonpower. Az erőmű működése évente mintegy 80 millió köbméter földgáz felhasználását takarítja meg Magyarországon, aminek köszönhetően csaknem 150 ezer tonnával kevesebb szén-dioxid kerül a levegőbe – jelezte a társaság.

Forrás: MTI