Első alkalommal rendeznek múzeumi majálist Pécsen

Első alkalommal rendeznek múzeumi majálist a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) Káptalan utcai kiállítóhelyein és azok udvaraiban május 13-án. A szervezők mintegy harminc, elsősorban családi programra várják a résztvevőket.

Csornay Boldizsár, a JPM igazgatója a programokat beharangozó keddi sajtótájékoztatón elmondta: a könnyed hangulatú pikniket is magába foglaló rendezvényt hagyományteremtő szándékkal rendezik meg. Az eseményen kiosztott írásos összegzés szerint a JPM Káptalan utcai igazgatóságának udvarán a többi között agyagozás, korongozás, kreatív népművészeti sarok, kenyérdagasztás, kosárfonás, régi tárgyak bemutatója, nosztalgia-teaház, mézeskalács-készítés, és ólomkatona-öntés várja a látogatókat. A pécsi sörkészítés történetéről Vert József tart kóstolóval egybekötött előadást, a Kőkertben csalánleves-főzésen és “leveles falatkák” kóstolóján vehetnek részt az érdeklődők – részletezték hozzátéve, hogy ugyanott a látogatók a rómaiak konyhaművészetébe is bepillanthatnak.

Pusztai Tünde művészettörténész, a múzeumi majális szervezője ismertette: a Vasarely Múzeum udvarán az Élményműhely oktatói tartanak játékkal, bemutatóval egybekötött műhelyfoglalkozást Művészet a többdimenziós kockák árnyékában címmel. Ugyanott a MeseTérKép csapata várja mesemajálisára elsősorban az 5-12 éves gyerekeket. Mint hozzátette, a Káptalan utcai pincerendszereket a Zsolnay Múzeum udvarából indulva, Gábor Olivér régész vezetésével ismertetik meg a nagyközönséggel, a szomszédos Kálvária-domb növényvilágát is bemutatják, a Csontváry Múzeumban látható egyiptomi kiállításon Tillai Gábor történész tart tárlatvezetést. Őri László (Fidesz-KDNP), Pécs kultúráért felelős alpolgármestere az eseményen kiemelte: fontos, hogy családi programmá váljon a múzeumlátogatás, majd hozzátette: ezt élményszerű elemekkel lehet elősegíteni.

Forrás: MTI

Másfél milliárd forintból újul meg a Régészeti Múzeum

Másfél milliárd forintos beruházással újul meg a pécsi Janus Pannonius Múzeumnak (JPM) a város főterén található régészeti kiállítótere – közölte Őri László, a baranyai megyeszékhely alpolgármestere kedden az MTI-vel annak kapcsán, hogy a közelmúltban aláírták a projekt támogatási szerződését.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból finanszírozott fejlesztés keretében egy integrált múzeumi központot alakítanak ki, amely Pécset a középpontba állítva elsősorban régészeti kiállításként fog funkcionálni, de kiegészül majd helyi néprajzi és várostörténeti elemekkel is – részletezte. Őri László ismertetése szerint a Pécs történetét az őskortól napjainkig bemutató tárlatot a JPM munkatársai állították össze a kor igényeinek megfelelő, interaktív szemléltetési eszközök beépítésével. A tervek szerint a Széchenyi téri felújított épületben kaphat helyet a pécsi értéktár-kiállítás is.

A fejlesztésnek köszönhetően jelentősen bővülnek a múzeum program- és kiállításszervezési lehetőségei – hangsúlyozta az alpolgármester. A városvezető kitért arra is, hogy a tervezők kiemelten foglalkoztak a turisták igényeivel, ezért a beruházás során a létrejövő fogadócsarnokba kerül a JPM kiállításait, valamint a város által kínált további turisztikai attrakciókat bemutató információs pont is. Őri László az MTI kérdésére azt mondta: a kivitelezési közbeszerzést várhatóan még őszig kiírják és még idén megindulhat az egy évig tartó kivitelezés.

Forrás: MTI