Máglyagyújtással és koporsóégetéssel ma zárul a mohácsi busójárás

A hagyományos húshagyókeddi máglyagyújtással és a telet jelképező koporsó elégetésével ma ér véget a Mohácson az idei busójárás, amelynek hétvégi fő programjaira hozzávetőleg nyolcvanezren voltak kíváncsiak.

Hegedűs Emese, a busójárás egyik főszervezője az MTI-nek elmondta: az eseménysorozat hat napja alatt 33 helyszínen csaknem nyolcvan rendezvényt tartottak, a szórakoztatásról minden eddiginél több, mintegy 1300 busó és egyéb maskarás gondoskodott és 350 árus, köztük népművészek, iparművészek, kézművesek, vendéglősök kínálta termékeit. Hegedűs Emese a töretlen népszerűségű rendezvénysorozatról azt mondta: az eddigi kiemelt programokra mintegy 80 ezer látogató érkezett, a többi között az Egyesült Államokból, Franciaországból és szervezett út keretében Kínából, illetve Japánból is.

Bár a mohácsiak azt tartják, hogy a busójárás keddi napja az övék, és akkor van az ő farsangjuk, a szombaton és vasárnap tapasztalható tumultus miatt újabban sok turista erre a napra időzíti a látogatását – jelezte korábban.

A keddi programok kora délután kezdődnek a busócsoportok Kóló téri gyülekezőjével, 17 órától a Zora Néptáncegyüttes lép színpadra a Széchenyi téren, majd ugyanott Menyhárt Éva énekel sokác népdalokat a 18 órakor kezdődő máglyagyújtás és koporsóégetés előtt. Hegedűs Emese beszámolt arról is, hogy az előző évek kedvező tendenciáihoz hasonlóan idén is egyre több család érkezett nem szervezett út keretében a busójárásra.

Mohács messzi földön híres farsangi fesztiválját egy 1783-as feljegyzés említi először. A legenda szerint a helyi sokácok furfangos ősei a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. Álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve, és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.

Forrás: MTI

Átmenetileg szünetel a kompközlekedés Mohácsnál

A rendkívüli hideg időjárás és a Dunán egyre erősödő jégzajlás miatt keddtől bizonytalan ideig szünetel a komp- és révközlekedés Mohácsnál – közölte a Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. hajózási üzletágvezetője az MTI-vel.

Csóka István elmondta, a folyó vízfelületének 50-60 százalékán 10-20 centiméter vastagságú jégtáblák úsznak, ezért az utasok és a vízi járművek biztonsága érdekében leállították a közlekedést. Amint az időjárási körülmények megengedik, a járatokat újraindítják a Duna-parti város kompkikötője és Mohácsi-sziget között – tette hozzá.

Forrás: MTI