Kocsis Zoltánra emlékezik szombati koncertjén a Pannon Filharmonikusok zenekar

A tavaly novemberben elhunyt Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester, zeneszerzőre emlékezik a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) szombati koncertjén a pécsi Kodály Központban – közölte az együttes marketing- és kommunikációs vezetője hétfőn az MTI-vel.

Graf Orsolya hangsúlyozta: az Ihlető természet című hangverseny műsorát – a koncert eredeti karmestereként – a kétszeres Kossuth-díjas művész állította össze, “ezért a zenekar úgy kíván a kivételes alkotóra emlékezni, hogy az általa kiválasztott műveket változatlan sorrendben, kiegészítés nélkül adja elő”. A karmesteri pódiumon Bogányi Tibor áll majd. A koncerten Camille Saint-Saens ritkán játszott Phaéton című szimfonikus költeményét és utolsó, az Egyiptomi alcímet viselő zongoraversenyét hallhatja a közönség Balog József zongoraművész közreműködésével.

Az est zárásaként Beethoven Pastorale-szimfóniát adja elő a Pannon Filharmonikusok – közölte Graf Orsolya, aki kitért arra is, hogy Kocsis Zoltán rendkívül fontosnak érezte a Beethoven-életmű gondozását.

Kocsis Zoltán, a PFZ első állandó vendégkarmestere minden évadban több projekt megvalósításában közreműködött, amelyek során heteket töltött az együttessel – emlékeztetett. Hozzátette: “évről évre teljesebb képet kialakítva a muzsikusokról és az együttesről, tapasztalatait és véleményét megosztva is segítette a zenekar szakmai munkáját”.

Graf Orsolya beszámolt arról is, hogy az esten tartják Juhász Előd Kocsis Zoltánról írt – pénteken megjelenő – könyvének bemutatóját.

Forrás: MTI

 

Magyar olimpikonok tiszteletére zenél újévi koncertjén a Pannon Filharmonikusok zenekar

A riói olimpia magyar győzteseinek tiszteletére állította össze január 2-ai újévi koncertjének programját a Pannon Filharmonikusok (PFZ) zenekar – közölte az együttes hétfőn az MTI-vel.

A Lendvay József hegedűművész közreműködésével a pécsi Kodály Központba szervezett gálakoncerten Hosszú Katinka úszó tiszteletére Johann Strauss Gyorsuló dallamok keringője kerül műsorra – derült ki az írásos tájékoztatóból.   Mint hozzátették, Szilágyi Áron kardvívó izgalmas tusait Hacsaturján Kardtánca idézi a publikum elé, Kenderesi Tamás pécsi születésű úszót a méltán népszerű Carmen-fantázia köszönti.     Az ötszörös olimpiai bajnok kajakozó Kozák Danutának Dave Brubeck Take five című szimfonikus átiratát ajánlja a zenekar, Imre Géza párbajtőrvívó tiszteletreméltó helytállása előtt Lehár Ferenc Arany-ezüst keringőjével hajt fejet a Pannon Filharmonikusok.     A paralimpia pécsi bajnokát, Sors Tamást a legendás Niccolo Paganini virtuóz Molto perpetuo című darabja köszönti.     Az esten a zenekar vezető karmestere, Bogányi Tibor gondoskodik a felhőtlen, könnyed hangulatról; házigazdaként Bősze Ádám műsorvezető lép színpadra.

Forrás: MTI