Menü

Kategória: Kultúra

Szülők, nevelők, öregdiákok bálja a Babitsban

Az idei farsang utolsó hétvégéjén nyolcadik alkalommal került megrendezésre a PTE Babits Gimnáziumának szülők, nevelők, öregdiákok bálja. Sulyok Andrea az iskola külkapcsolatokért felelős igazgató-helyettese elmondta, hogy a közel 300 vendéget változatos program várta a görög kultúra jegyében. A házigazdák, Hestia és Hermész konferálták fel a táncbemutatót, táncházat, kvízt és a fergeteges ABBA „Mamma Mia”-showt a…

Máglyagyújtással és koporsóégetéssel ma zárul a mohácsi busójárás

A hagyományos húshagyókeddi máglyagyújtással és a telet jelképező koporsó elégetésével ma ér véget a Mohácson az idei busójárás, amelynek hétvégi fő programjaira hozzávetőleg nyolcvanezren voltak kíváncsiak. Hegedűs Emese, a busójárás egyik főszervezője az MTI-nek elmondta: az eseménysorozat hat napja alatt 33 helyszínen csaknem nyolcvan rendezvényt tartottak, a szórakoztatásról minden eddiginél több, mintegy 1300 busó és…

Közös ünnep a pécsi egyetem alapításának évfordulója

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) rektora szerint az egyetem alapításának idén esedékes 650. évfordulója a felsőoktatási intézmény, a katolikus egyház és baranyai megyeszékhely közös ünnepe. Bódis József kedden pécsi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az egy olyan történelmi tett előtti tisztelgés, amely Magyarországot beemelte a társadalmukat tudásalapon fejlesztő nemzetek sorába. Az évforduló fő rendezvényét jelentő szeptember elseje ez…

520 millióból fejlesztik a PTE nagy intenzitású fizikai laboratóriumát

Mintegy 520 millió forintos európai uniós forrásból fejlesztik a Pécsi Tudományegyetem (PTE) fizikai intézetének nagy intenzitású laboratóriumát, amelyben úgynevezett nagy energiájú terahertzes impulzusokat állítanak elő, és azok alkalmazási lehetőségeit vizsgálják – közölte Hebling János fizikus az MTI-vel. A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programból (GINOP) finanszírozott műszerbeszerzések a többi között olyan fontos területeken ígérnek előrehaladást, mint…

Pécsi Csokoládé Karnevál

Tizennyolc kiállítóval és mintegy húsz, a többi között szakmai- és gyermekprogrammal várja látogatóit a hétvégén a Pécsi Csokoládé Karnevál, amelyet ötödik alkalommal rendeznek meg a Zsolnay Kulturális Negyedben. A látogatók az ország minden részéből érkező kézműves manufaktúrák csokoládékészítőivel találkozhatnak. A csokoládévásár mellett ehető látványosságok, csokiszökőkút, szakmai előadások, bonbonkészítő bemutató és sok kóstoló várja látogatókat – közölték…

Kocsis Zoltánra emlékezik szombati koncertjén a Pannon Filharmonikusok zenekar

A tavaly novemberben elhunyt Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester, zeneszerzőre emlékezik a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) szombati koncertjén a pécsi Kodály Központban – közölte az együttes marketing- és kommunikációs vezetője hétfőn az MTI-vel. Graf Orsolya hangsúlyozta: az Ihlető természet című hangverseny műsorát – a koncert eredeti karmestereként – a kétszeres Kossuth-díjas művész állította össze, “ezért a…

Minimális adóssággal zárta az előző évet a PTE

Sikeres gazdálkodásának és stabil költségvetésének köszönhetően lényegében adósságmentesen zárta a múlt évet a Pécsi Tudományegyetem (PTE) – közölte a felsőoktatási intézmény kancelláriája csütörtökön az MTI-vel. A közleményben azt írták: 2016-ban a PTE likviditása folyamatosan fenntartható volt, ami a fegyelmezett forrásfelhasználásnak, a pályázati bevételeknek, a kiadások visszafogásának és a központi támogatásnak együttesen volt köszönhető. Az egyetem…

A Tanuló Város: Pécs

Pécs városa elnyerte az UNESCO által 2017. évre kiírt „Global Learning City Award” – Tanuló Város díjat, melyről csütörtökön este adott ki közleményt a nemzetközi szervezet. Magyarországról először Pécs nyerte el ezt a rangos címet. Az UNESCO, tehát az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete az idén tizenhat városnak ítélte oda a Tanuló Város…